főleg a gyerekek között gyakori dolog egymás cikizése, bántása. a gyerekek igen agresszívek és brutálisak tudnak lenni egyébként. de nem csak náluk figyelhető ez meg, hanem az fiataloknál és a felnőtteknél is. a cikizés oka általában a kinézet -azon belül a túlsúly, a szemüveg, a fogszabályzó...-, valamint a viselkedés szokott lenni.
nem tudom, ti hogy vagytok vele, vagy ért-e titeket ilyesfajta sérelem gyerekként, hát engem ért. -.-"
mondjuk én valahogy más ketagória vagyok, mert engem súlyosabban is bántottak, nem csak cikiztek, de ha ennél maradunk, akkor azt mondhatom, hogy szinte a lehető összes dolog miatt cikiztek az osztálytársaim. már gyereknek sem voltam egy nádszál vékony, sőt, szóval a súlyom miatt is kaptam. valamint évekig szemüveges voltam, ami miatt szintén ideális célponttá váltam. egyébként szemüveget még néha ma is hordok, de inkább csak olvasáshoz, mert ha fáradt vagyok, akkor nem látom rendesen a betűket. aztán volt még valami. diszgráfiás vagyok, ami figyelemzavart jelent, ami úgy mutatkozik meg, hogy nem tudok sokáig odafigyelni olyan dologra, ami nem érdekel (pl tanórák), valamint lassabban végzek el dolgokat, lassabban írok, olvasok, stb. ez inkább régebben volt nagyon érezhető, manapság már észrevehetetlen, csak én tudom néha, hogy van. meg aztán a horoszkópom is halak, ami alapján szintén lassabban csinálok mindent elvileg. >.< szóval ezek miatt mindig később végeztem az iskolában is a feladatokkal és ezért is cikiztek, csúfoltak.
ez, hogy a gyerekek cikizik egymást, még elnézhető, mert mindenhol van ilyen, hol jobban, hol kevésbé. de ha a dolog már odáig fajul, hogy bántalmazás lesz belőle -akár fizikai, akár lelki terror-, akkor afölött már nem szabadna szemet hunyni. és ez igenis egy valós probléma! mert igaz, hogy ritkább, keveset hallunk ilyesmiről, de sokszor csak azért, mert a diáktársaik által bántalmazott gyerekek nem mernek szólni a szüleiknek, tanáraiknak. ez sem hülyeség, hogy nem mernek szólni, mert érezheti magát annyira fenyegetve, hogy nem mer szólni.
az ez utóbbi bekezdében leírtak saját tapasztalatok, szóval nem légből vett állítások.
igaz, hogy nekem sem sikerült még túltennem magam ezen, de mióta megtanultam kezelni az ezzel kapcsolatos érzéseimet, félelmeimet, folyton azon gondolkodok, hogy vajon más gyerekekkel történik-e ilyesmi és ők hogyan élik ezt meg, valamint, hogy én mit tudnék tenni értük, a bántalmazás ellen. bizonyára létezik ezzel foglalkozó alapítvány, de akkor nem végzik jól a munkájukat, ha mégis vannak ilyen bántalmazott gyerekek. mit tudnék tenni én, hogy más gyerekekkel ez ne fordulhasson elő, ami velem? mások gondoltak-e egyáltalán arra, hogy ilyen létezik és ennyire súlyos? szerintem sokan nem is gondolják, hogy a gyerekcsíny, a cikizés, idáig fajulhat.
talán nekem is létre kéne hoznom egy ilyen alapítványt és járni az általános- és középiskolákat a bántalmazott gyerekekért kampányolva és előadásokat tartva. ha nem is váltanám meg vele a világot, de talán néhány gyereknek segíthetnék, hogy ne járjanak úgy, mint én. mert tudom milyen nehéz ez és mennyire összetörheti a gyerek életét, önbizalmát, önbecsülését, mennyire elveheti tőle a gyerekkort.
Utolsó kommentek