amikor elkezdtem blogolni, elhatároztam, hogy minden nap írni fogok. hát, ez nyilvánvalóan nem jött össze. de most már mindegy.
Izy már totál odáig meg vissza van a péntektől és le sem lehet csapni a drágát. :)
tegnap nem is ültem gépnél. öt körül hazaértem, ettem, és bealudtam. ma meg egész nap rosszul voltam. beteg leszek, én mondom. ötödik órában már nagyon rosszul voltam, hatodik órában meg angol dolgozatot írtunk, gyorsan összecsaptam és kikéreckedtem, mert már nem bírtam tovább. azóta tök kába vagyok. viszont órák után voltam az agykurkászomnál és basszus, majdnem elsírtam magam előtte. percekig beszélni sem bírtam, mert féltem, hogy ha megszólalok, elsírom magam...
végre elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy a múlt tragédiáit fel tudjam dolgozni és helyre tudjam hozni azokat a dolgokat, amik ott el lettek baszva. valahogy most nagyon mélyre tudtam ásni. ahogy beszéltem neki, sok dolog eszembe jutott. azt mondta, hogy a következőkben szépen, lassan fel kell majd idéznem a történteket. vagyis ez nem pontos. szóval elvileg akkora trauma volt ez, hogy konkrét dolgokra nem emlékszem abból a hat évből. főként inkább érzésekre, érzelmekre, néha egy-egy történetre, eseményre. na és ezekről kell majd beszélnem.
meg aztán szó volt arról is, hogy miket veszítettem az alatt a hat év alatt, milyen tulajdonságokat.
elmondtam neki, hogy csak Esztivel tudok erről beszélni, mert ő az, aki tapasztalta, hogy tényleg léteznek ilyen emberek.
beszéltünk arról, hogy vajon miért próbáltam magam megölni. ő csak egy esetről tud.
elég nehéz dolog ez. elmeséltem neki, hogy mit olvastam (Jodi Picoult - Tizenkilenc Perc) és elmondtam, hogy az alapján én is meg fogok halni. jó, tudom, mindenki meghal, de én hamarosan. elmondtam neki, hogy ha a könyvben a fiú megölte az őt terrorizálókat, akkor miért csak őt nevezik gyilkosnak, mikor a terrorizálók az általuk terrorizáltak lelkét ölték meg, tulajdonságokat öltek ki belőlük.
szóval ilyesmikről beszéltünk. és mindig azzal jön -ami idegesít-, hogy persze, tipikus kamasz dolog. -.-" naná, mert minden kamaszt terrorizáltak és manipuláltak az osztálytársai hat évig.
na mindegy. csak közben meg pont ő mondja, hogy bizonyára figyelemfelkeltés volt az öngyilkosságom. oké, de ha megint csak azt hallom, hogy ez természetes, hogy végigkínlódom a tizenvalahány kamaszkori évet, akkor persze, hogy nem hiszem, vagy nem fogadom el és akkor fel akarom hívni a figyelmet, hogy ez nem egy átlagos kamaszdolog és akkor már megint ott vagyok, hogy halhatok meg, csak azért, mert nem adnak nekem hitelt. :S
ez most hülyén jött ki, de köztudottan nem tudok fogalmazni. remélem azért érthető, hogy nem azt akartam mondani, amit leírtam. xD
no, ennyi. nem igazán tudok most így mit írni. csak nyavajoghatnék. de nem teszem.
Utolsó kommentek