nem hiszek a szerelemben. vagyis magát a jelenséget elismerem, de nem hiszem, hogy olyan dolog ez, ami csoda lenne.
sokan úgy gondolnak a szerelemre, hogy ha megtörténik, akkor az egy égi jel, egy lelki kötődés... pedig valójában csupán a hormonok termelődésének (túltermelődésének) következménye. illúzióromboló dolog, tudom.
ma délután a Spektrum televízióban volt egy műsorban, hogy a szerelmesek agyműködése megegyezik a kényszerbetegek agyműködésével. tudósok kutatást is végeztek ezügyben. az a lényege, hogy van egy hormon, aminek túltermelődése felelős a szerelmi érzés és a szeretet kialakulásáért. viszont amint ennek a hormonnak a szintje normálisra csökken, elmúlik a szerelem is. ez fél évtől 3 évig is eltarthat, de akkor utána jön az, hogy a lila köd elszáll és ott marad a szürke szamár. viszont egy teljesen más hormon szintjének emelkedése felelős a szexuális vonzódásért.
az a hormon, amelyik a szerelem érzéséért felelős, eufóriát okoz és elnyomja az agyban a félelmet és a racionális ítélőképességet. ezért hasonlíthat a szerelmesek agyműködése a kényszerbetegek agyműködéséhez.
nos, én ezért nem tartom olyan lényeges és életbevágó dolognak a szerelmet. legalábbis racionális és reálisan gondolkodó időszakaimban. viszont ezellen a jelenség ellen nem tehet semmit az ember, nem kérheti a hormonjait, hogy ugyan már, csökkenjen normálisra a termelődésük. ilyenkor a legracionálisabb ember sem tehet semmit.
továbbá -ha már itt tartunk-, házzasságpárti sem vagyok és még gyereket sem óhajtok vállalni. XD ettől most rossz ember lennék? nem gondolom. maximum túl racionálisan gondolkodok. minek ebbe a nyomorult világba egy ártatlan gyerek? és nem a házastársi papírtól lesz boldog az ember. és amúgy is, csupa kémia az egész! XD ettől függetlenül szeretem a gyerekeket nagyon, de sok nyomós ellenérvem van az ellen, hogy nekem is legyen. :\ ...
Utolsó kommentek