kicsit most visszakanyarodok az előző bejegyzésem közepén lévő kb fél mondatomhoz. "...ki vagyok borulva." nos, egy felől igen, ez még mindig a már egy hete tartó vegetálásom. azonban tegnap úgy jöttem haza, hogy drága anyámhoz az első mondatom ez volt: utálom az embereket. és igen. ez sokszor megesik, hogy így, ezzel a gondolattal érek haza.
nem tudnám meghatározni, hogy pontosan kiket és miért utálok...
vagyis de, mert nem vagyok hülye, hogy csak úgy céltalanul utálkozzak! azonban ez egy összetett kérdés. többszörösen összetett. elsőként újfent idézném a szívem csücske, majom Tituszt: egy dolog van, amit nem tudok tolerálni, az pedig az emberi butaság. pontosan. az emberek nagyon buták. és nem feltétlenül a szó jó értelmében, hanem inkább a szánalmas értelmében.
nem kerülgetem tovább a forró kását, elmesélem, hogy konkrétan mivel tellt be a pohár tegnap. kissé túlérzékenységről árulkodhat az eset, de kifejtem majd a lényegét és az álláspontomat.
tehát, mozizás előtt megbeszéltük Mátéval, hogy mi chipset akarunk enni a film alatt. jól van, le is mentünk a boltba, meg is vettük a chipset, felmetünk a mozihoz, majd a jegyszedők közölték, hogy azt nem vihetjük be, hanem tegyük le oda egy polcra és kifelé majd visszakapjuk. így is tettünk hát.
tudjátok milyen szörnyű érzés volt? majdnem elbőgtem magam. és nem azért, mert nem ehettem a film alatt chipset. szívszaggató volt látni a tesóm arcán a csalódottságot, hogy pedig ő annyit járkált is érte, és annyira beleélte magát, hogy milyen jó lesz úgy, ahogy elterveztük. [(egyébként ezt a részt azt hiszem, csak Eszti fogja igazán megérteni és hatalmas aha-élmény lesz neki.) Jodi Picoult - Tizenkilenc Perc, a Supermanes uzsonnás doboz.] utána nekem volt bűntudatom. tudom, nem kisgyerek már az öcsém sem, de egy fárasztó nap után, és az után, hogy a barátaimmal kellett lennie, akiket ő nem ismer és le is fárasztottuk... szóval hát ha ilyenkor megvonják az embertől az élet apró örömeit, az nagyon tud fájni.
a vicces az egészben, hogy ugye nem tudtuk, hogy nem szabad bevinni, nem láttuk sehol kiírva, meg semmi. de lehet, hogy csak mi voltunk figyelmetlenek...
és miért volt ez az egész?
a moziteremben összesen 11-en, azaz tizenegyen voltunk. vajon kit zavart volna, ha mi ott chipset eszünk?
de itt az volt a probléma, hogy ha mindenki bevihet mindenféle kaját, akkor ők elesnek csomó bevételtől. mert akkor nem biztos, hogy az emberek a drága, de kevés popcort és a szintén drága, de higított kólát veszik meg a mozi büféjében.
annyira utálom az embereket! most éppen azért, mert ennyire anyagiasak és pénzközpontú a gondolkodásuk.
az emberről még az utolsó utáni bőrt is lehúzzák. még azt is elveszik tőle, ami nincs. és én ezen akadtam ki nagyon. szívtelen robotokká váltak már az emberek.
semmit sem az élvezetért, ne adj' isten, másoknak örömöt okozás céljából csinálnak.
és ha tovább akarok sodródni a gondolataimmal, akkor most az jön, hogy eszembe jutott, mit mesélt Nóri...
múlt héten pénteken ugye Rocktogonban voltunk. Nóriék ültek egy asztalnál, én meg többnyire mászkáltam. tudni kell hozzá, hogy a koncertek után letévedt Dan is, a Disorderlies basszerosa. Nóri mesélte utólag, hogy egyszer odaült a kíséretével az ő asztalukhoz és elkezdett Zolinak magyarázni, hogy manapság már nem éri meg az élvezetért zenélni, mindenből pénzt kell csinálni és el kell adni az együtteseket, mert máskülönben nem jutnak sehova.
(itt megjegyezném, hogy mennyire bírom, mikor a zenészek részegen pofáznak, mindig csak a gáz van belőle... -.-" :\)
tehát, ez baromira elszomorít, hogy már a zene is kezd egy árucikk sorsára jutni. vagyis mit kezd?! már eddig is az volt. sajnos. (tisztelet a kivételnek.) de most már abba a kategóriába ért, mint a mozi és a popcorn vs chips esete. csak minél több bőrt húzzanak le a hallgatóságról...
Utolsó kommentek