tegnap délután elkezdtem normálisan megírni a könyvem. az eleje az ment, egyszerű volt. aztán ahogy mélyedtem bele, rájöttem, hogy kurva nehéz, mert zavarodott vagyok, azt se tudom, milyen vagyok. úgy értem, egyik percben még legyőzhetetlennek érzem magam, mindent én irányítok, a másik percben pedig el vagyok veszve, nem tudom mi van körülöttem. :S
reggel úgy keltem, hogy zavarodott vagyok.
van egy valaki, akinek minden bizonygatás nélkül el tudom hinni, hogy értékes vagyok. ha azt mondja, hogy okos vagyok és jól nézek ki, akkor kétség sem fér hozzá. de mikor nem beszélek éppen vele, akkor kezdem megkérdőjelezni ezeket.
szóval reggel felkeltem, magamhoz tértem, ledöntöttem a szokásos tejeskávémat, majd elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit is csináltam eddigi életemben, aminek volt értelme...
nos, ugye 13 éves koromig agyhalott voltam, arról inkább ne beszéljünk.
az elmúlt öt év meg... nos, semmi.
mindenbe belekezdtem, de semmit sem fejeztem be. miért? mindig azt mondom, hogy nem volt elég motivációm. pedig valószínűbbnek tartom, hogy egyszerűen nem volt hozzá kedvem. és amilyen mázlista kis naplopó puhapöcs vagyok, így fogom leélni az életemet: semmit sem teszek, de mégis vígan elélek. persze, megmagyarázhatnám (ebben úgyis nagyon jó vagyok), hogy ilyen súlyos volt az a hat év kínzás, és hogy ennek következményeképp vagyok képtelen bármi értelmes dologra. és lenne is valóságalapja. de igazán túlléphetnék már rajta.
azt hiszem, otthagyom a mostani pszichológusomat is. már lassan egy éve járok hozzá és lényegében sehova sem jutunk. ő volt a nyolcadik.
nos, a fentebb leírtak fényében azt hiszem csak úgy deríthetem ki, hogy tudok-e bármi hasznosat tevékenykedni és túllépni a múlton, ha megpróbálom megcsinálni azokat, amik elvileg a dolgom lennének.
ugyanis nem tudom hogyan, de akadnának kisebb elintéznivalók, de semmivel sem haladok soha, mert "nem látom értelmét".
szóval vár rám -még mindig- három interjú elkészítése, egy könyv megírása (ami aztán ki lesz adva, ha megfelelő lesz), és egy zenei cuccos, ami lényegében annyi, hogy segítenem kéne vokállal, meg faszom tudja még mivel (de persze szívesen segítenék).
három tennivaló, amihez kell akaraterő, önfegyelem és önbizalom. szerintem korrekt próbatétel. az összesre adok magamnak durván fél évet, persze emberi módon elvégezve a feladatokat. tehát június végén visszatérünk erre.
hát, majd meglátjuk, mi sül ki belőle.
a következő néhány bejegyzés minden valószínűséggel beszámoló lesz, mivel ma este is buli, meg ugye holnap este is.
délután jön Gabó, holnap reggel/délelőtt pedig szőkítve lesz a hajam, szóval remélhetőleg unatkozni azt nem fogok. :D és ígérem, ennél szőkébb már nem leszek. :D
ajj basszus, és úgy izgulok a holnap miatt. ^^ jobban, mint az, akinek izgulnia kéne. :D erről egyelőre nem mondhatok többet, de majd amint lehet, beszámolok. :)
bakker! miért gondolják az emberek, hogy drogos vagyok? én vagyok az egyetlen szerintem a jó tág ismeretségi körömben, aki ilyen életkorral még soha egy füves cigit sem szívott el! :@ egy éve, mikor még tíz kilóval nehezebb voltam és puffadt volt az arcom, azért hitték, hogy drogozok, most, hogy lefogytam és kissé beesettebb lett az arcom, azért hiszik, hogy drogos vagyok. ez nem fair! akármit csinálok, mindig azt hiszik, drogos vagyok. :S
Utolsó kommentek