utálom, ha megvárakoztatnak, de vannak olyan helyzetek, amikor az ember mégis kénytelen tűrni, mert nincs rá mód, hogy felgyorsítsa az eseményeket. például akkor is így van ez, amikor a percmutató az órán úgy vánszorog, minta készülne nyugdíjba vonulni.
nem rég értem haza. este Nóriékkal voltam, Slipper koncerten. jó volt, jó volt. de a legjobb mégis az volt, hogy láthattam végre Nórit, mert már nagyon hiányzott.
de azért lenne egy kérdésem: hogy a picsába lehet az, hogy egy koncerten odajön hozzám egy szinte ismeretlen pasas, és felhánytorgatja, hogy kb 3/4 éve mit műveltem én, és kivel, a Gyárban?! basszus, tényleg elszoktam én már ettől. vissza kell rázódnom.
nah, de anya jött értem kocsival éjfél körül, aztán elmentünk bevásárolni a Tescoba. utána haza jöttünk, és miután kidobtam az ágyamból egy csúnya bogarat, végre pihenhetek.
és ezt a napot végig várakozhatom. kivéve, amikor majd alszok. wááá!
délután telefonálnom kell majd, és kurvára remélem, hogy sikerrel járok, mert valaki nagyon megbánja, ha nem. talán én leszek az. :S
utána estig várhatok, hogy Gabó megérkezzen, és mire ez bekövetkezik, már nem fogok bírni magammal. ^^
most meg persze nem bírok aludni. :\
egyébként sok érdekes dolgot ígér ez a hét. mozgalmas lesz, azt hiszem. :)
Utolsó kommentek