igen, megint ez az, ami foglalkoztat. nem mondom, hogy sajnos, mert vannak, akik szerint ez nem sajnálatos tény, hanem örömhír. egy ideje elég szuicid vagyok. úgy három-négy éve. hónapra pontosan két éve annak, hogy először megkíséreltem önkezűleg végetvetni az életemnek. aztán úgy fél éve az újabb kísérletnek. mind a két alkalommal más módszerrel próbálkoztam. eléggé biztosra mentem, tehát mondhatom, hogy vagy léteznek csodák, vagy nagyon sok őrangyalom lehet.
nem azért írok most erről, mert hű de szeretnék hideget, meleget, hogy mit tettem. mert az teljesen mindegy, hogy én hogyan viszonyulok az életemhez. jelenleg is épp a két évvel ezelőtti -legsúlyosabb- állapotomban vagyok, de eddig se tudtam meghalni, eztán se fog menni azt hiszem. totál, mint Nikki Sixx, aki szintén képtelen volt meghalni. :D nade, igazából arról szeretnék írni, hogy mi válthatja ki az öngyilkossági vágyat és hogyan vezet az út a felvetéstől, a tettekig. szeretném a saját példámon keresztül megértetni akivel csak lehet, hogy erre igenis oda kell figyelni, mert hiába az emo divat és a többi, még mindig léteznek "szimplán" öngyilkosok.

az, hogy magamban kért tegyek, valószínűleg mindig is megvolt bennem, de csak öt évvel ezelőtt kezdtem megvalósítani magam ez irányban. egy sráccal versenyeztünk, hogy ki a bátrabb, ki mer magában több kárt tenni. leginkább vágásokkal, karcolásokkal. elég annyi, hogy nyertem. de ebben még nem volt semmi. a srác visszatáncolt, megrémült a bátorságomtól. igazából, egyszerű volt, mert nagyon, nagyon magas a fájdalomküszöböm, alig éreztem valamit. aztán a vagdalás megmaradt rossz szokásnak. úgy éreztem, a sebeken keresztül levezethetem az indulataimat. aztán minden faszság összejött, több, mint fél éven keresztül, majd a hab a tortán, hogy meghúztak matekból évvégén. nyáron még egész tűrhető volt a helyzet, azonban ahogy közeledett a pótvizsga ideje, egyre jobban bepánikoltam... és a problémáim elől a halálba akartam menekülni. furcsa ezekre az időkre most visszaemlékezni... szóval egyik nap nem volt itthon senki, én meg elég szépen felvágtam az ereimet.
itt egy rész kiesett, valószínűleg elájulhattam, de aztán magamhoz tértem, feltakarítottam, bekötöttem a karomat és kész. mikor Gabó megtudta, hogy mit csináltam, "rámküldte" Erát, aki észheztérített valamelyest. még mindig nagyon köszönöm nekik. a pótvizsga sikerült, másfél évig nyugton voltam.
aztán megint kezdtem besokallni valamiért, akkor meg gyógyszerek. újfent nem volt itthon senki, összeszedtem mindenféle fájdalomcsillapítót, nyugtatót, meg amit találtam és bevettem.
fáradt lettem, szédültem, alig tudtam magamról és elaludtam. aztán néhány óra múlva szörnyű fejfájással felébredtem, és éltem tovább. azóta mondjuk tartózkodom a fájdalomcsillapítóktól is, akármennyire fáj valamim. még a műtét után sem nagyon vettem be. mert gyógyszerfüggő is voltam. konkrétan egy időben fájdalomcsillapítót szedtem, mert rászoktam. nem tudom miért.
aztán most, évvégén megint megbuktam matekból, közeledik a pótvizsga és kezdek újból beparázni.

Era tanított meg arra -akarva, akaratlanul-, hogy leplezni tudjam az érzelmeim, igaz, vagy fél évembe tartott tökéletesíteni. Gabó az egyetlen, aki jelenleg életben tart, mert úgy érzem, ha magamat megölném, az ő egy részét is megölném, ezt pedig nem szeretném.
patthelyzet. és sajnos éppen nem jut eszembe semmi megoldás.

amúgy amikor valaki -orvos, szülő, tanár, ismerős, akárki- észrevette, hogy friss sebem van, vagy esetleg a forradásokat, vagy nem szólt semmit, vagy, ha szóvá tette, mindig kimagyaráztam magam, meg elhitettem mindenkivel, hogy már vége, túl vagyok rajta.

elnézést, hogy ennyire őszinte voltam, de szeretném, ha mással nem történnének meg ezek a dolgok és ha valami baja van, az ne húzódjon ilyen sokáig, mint nekem, legyen, aki észrevegye és segítsen neki.
valamit jó lenne, ha az emberek odafigyelnének egymásra. én igyekszem minden hasonló problémájú emberrel foglalkozni. igaz, néha én is megszívom -lásd Tomi-, de többségében szükségük van az embereknek arra, hogy megoldódjanak azok a problémáik, amik miatt meg akarnak halni.
és itt jön a csavar, mert az egy kurvára nagy tévhit, hogy az aktuális nyavajgás tárgya az igazi probléma!
szintén saját tapasztalatból tudom, hogy ha az embernek valami elfolytott, esetleg lekicsinyelt régi problémája van, az teremti a többit is. tehát, hiába kezeljük az aktuális problémákat, ha nem szűntetjük meg az eredetit.
hogy én miért nem csinálom ezt? miért nem szűntetem meg az eredeti problémát?
kérem szépen, mert képtelen vagyok rá, hogy egyedül szembenézzek vele. tudom, mit kéne tennem, de még nem jött el az ideje, mert nem vagyok elég erős hozzá. ennyi hányattatás után, mint ami nekem jutott, sokáig tart annyira felépülni, hogy szembe nézzek a legrosszabb dolgokkal és újraéljem, lezárjam őket.

nagyon remélem, hogy legalább elgondolkoztatni sikerült néhány embert, ha a világot már megint nem tudom megváltani. :) (az a fránya krisztus-komplexus! XD )