magányos dolog lehet, ha valaki valamilyen téren a legjobb.
elgondolkoztam azon, hogy mit kell tennie az embernek, ha el akarja érni a céljait, és valóra akarja váltani az álmait. senkiben sem szabad megbíznia, nem szabad szeretnie, mert összetörhetik a szívét, át kell gázolnia mindenkin, és a cél érdekében szentesítenie kell az eszközt. magányosan hangzik, nem? én mégis ilyennek látom a világot.
megkaptam a hét folyamán két tanártól és a pszichológusomtól, hogy mivel hozzám Hobbes társadalmi szerződése áll a legközelebb, és mivel úgy gondolom, a kamaszokat inkább befolyásolják a hormonjaik, mint a józan eszük, továbbá szerintem a mai magyar politika egyre jobban kezd hasonlítani a Machiavelli által hatásosnek leírt uralkodói tevékenységekre, ezért én rossz társaságokat és embereket ismerek. felnőtt emberek ezt a következtetést voltak képesek levonni a szavaimból. és nekiálltak veszekedni velem. gyerekes.
mégis, ez a világ arrafelé halad, hogy mindenki magányos hőssé váljon. nem vitatom, hogy szükség van egy egészséges egoizmusra - igyekszem én is beszerezni -, de ami sok, az sok. ha mindenki túlzott egóra tesz szert, akkor az oda fog vezetni, hogy élve faljuk fel egymást.
és mi történik akkor, ha az ember Platón barlanghasonlatának felszabadult rabjához hasonlóan megpróbálja a többi szemellenzősnek elmondani a meglátását? pontosan az, ami az Állam című műben: megölik.
pont ezért tart ott, és tart oda a világ, ahol és ahova.
Utolsó kommentek