ma, napközben végre egy picit úgy éreztem, hogy életben vagyok. ^^
úgy általában sorozatok nézésével töltöm tengernyi időmet. végignéztem az Így Jártam Anyátokkalból az összes leadott részt, most várok, hogy a CBS folytassa ősztől. ezen kívül holnap kezdem a Gyilkos Elmék ötödik évadát, várok a Mentalista második évadára, és elkezdtem az Agymenőket, aminek az első évadával végeztem eddig. ^^
valahogy rákattantam a sorozatokra most. :D
ma én főztem az ebédet, abból a receptből, amit én kerestem a neten. :D és fincsi lett! o.O Máté még vacsorára is azt ette, és ő aztán nem egy kötörfalazós típus, főleg nem velem. :D
ennek apropójából támadt is egy ötletünk anyával (mert ő segített picit, mivel az új konyhában még kevéssé ismerem ki magam ^^"), de ezt előbb megvalósítom és csak utána tudatom. :)
aztán van még valami. már két hónapja azon vagyok, hogy kitaláljam, mi lesz velem szeptembertől. az első ötletemet leszavazták, de néhány elemét még nem dobtam el végleg. és most végre jött egy újabb ötletem, amit nagy nehezen sikerült elmondanom anyának is, és támogatott. *.* azt mondta, segít, hogy összejöjjön és igénybeveszi a kapcsolatait értem. ^^ én meg majd a magaméit. xD
ezektől most sokkal jobban érzem magam. jó érzés, hogy végre vannak céljaim, vagy legalább terveim.
viszont sok rossz dolog is van, amikre sajnos mindig este jut idő gondolkodni, amikor már fáradt is vagyok. :S
egyre jobban érik, hogy nagytakarítást tartsak az életemben. és nem tudom, eldönteni egyesekről, hogy maradjanak, vagy menjenek. az az én bajom, hogy mindenkit kedvelek, mindenkiben meglátom a jót, még ha nekem árt is az illető. vannak, akikkel az utóbbi időben romlott meg a viszony, vannak, akikkel most találtunk újra egymásra. szívem szerint mindenkivel jóban lennék a világon. :\
hát, ez nehéz. és a kétféle érzést összeegyeztetni még nehezebb, egy lelken belül.
ráadásul új információkra és felfedezésekre tettem szert. pszichológiai téren. többet inkább nem írok, mert hosszú, bonyolult, és kevesekre tartozik a nagy része.
szóval most igyekszem helytállni. nem tudok semmit, bizonytalan vagyok mindenben, de remélem nagyon, hogy ez az új tervem az őszről összejön. attól nagyon boldog lennék, hiába lenne nagyon nehéz. ja és erről legalább anyán kívül senki sem tud. :P
Utolsó kommentek