sikerült feltöltenem a múlt csütörtöki képeket, Schneidi koncertjéről. ^^
íme, itt megtekinthetők.
fotók
2010.06.21. 11:03
Címkék: koncertfotók
Szólj hozzá!
mindenféle
2010.06.20. 14:50
csütörtök este meglepődtem, hogy mennyi ismeretlen ember kérdezett az egészségem és hogylétem felől. o.O nagyon kedves, de ijesztő. :\
az egészségemmel az a helyzet, hogy holnap reggel még vissza kell mennem a szakorvoshoz kontrollra, meg az utolsó leleteimért, aztán kedden reggel visszamegyek a körzetiorvoshoz, és kész. muszáj lesz valami vitaminkúrát tartanom, amit majd a doki ír elő, mert semmi vitamin nincs bennem. nagyjából ennyi. én már gyógyultnak érzem magam, múlt péntek óta.
és képzeljétek, befestettem a hajam, és mostmár nem vagyok szőke. ^^ majd egyszer kiderül, hogy milyen színű lett a hajam. :D aki találkozik velem, az meglátja. :D
viszont meghíztam. :|
komolyan. már lassan két hónapja itthon pangok, és ennek következményei vannak. az elhízás is az egyik. igazából rá sem merek állni a mérlegre. következmény még, az antiszocializálódásom. meg a mérhetetlen unalom, ami arra ösztönzött, hogy a könyvtárig elsétálva beszerezzem újabb olvasásra a Gyűrűk Ura trilógiát. ^^ xD mintha már nem olvastam és láttam volna vagy milliószor. :D
de jó dolog is van. esténként eljárok sétálni. ^.^
ez egy egészséges dolog. :)
csak egyedül unalmas kicsit. =(
mondjuk tegnap velem jött anya is és nagyon sokat és őszintén beszélgettünk. elmondtam neki a problémáimat vele és az apámmal kapcsolatban. olyan jó, hogy neki elmondhatom, amit gondolok, sértődés nélkül! elmondtam neki, hogy én sokkal érettebb vagyok, mint ő ennyi idősen, és elmondtam, hogy az akkori énjét ostobának tartom, és belátta, hogy igazam van és nem sértődött meg.
beszéltünk a traumámról, annak jelenbeli hatásairól, és próbáltunk megoldást találni. ahogy ő beszélt, kicsit úgy tűnt, hogy áldozat vagyok - azzal szemben, ahogy én mindig magamat hibáztattam a legnagyobb mértékben.
nagyon sok mindenről beszéltünk és örülök, hogy eljött velem és beszélgettünk. talán most jobban megértjük egymást és egymás álláspontját.
Címkék: mindenféle elmélkedés
Szólj hozzá!
Richard Kelly - Donnie Darko
2010.06.19. 13:42
ez egy olyan film, amire aludni kell egyet, miután megnézi az ember, hogy felfogja, mit látott. vagyis talán nem is felfogni, hanem feldolgozni kell. de lehet, hogy erre is csak az én lelkivilágomnak volt szüksége.
engem elsősorban az rázott meg, hogy a film története szerint mennyire nem képesek kezelni az elmebetegséget. és valahol ez a való életben is így van.
a másik megdöbbentő dolog, szintén a narratívával kapcsolatos, mégpedig a vége, az önfeláldozás.
valahol egyet tudok érezni a főszereplő karakterrel, egy meg-nem-értett emberrel, aki tudja magáról, hogy elmebetegségben szenved, és mégis olyan jól kezeli azt. ettől függetlenül persze a betegsége hatására követ el olyan dolgokat, amik helytelennek ítélendők, de mégis tudatában van mindennek.
engem nagyon elgondolkoztatott ez a film, és ha többre nem is képes, legalább amíg a végén hallgatjuk azt a szép, beteg és őszinte dalt, az ember megáll pár percre és számára fontos dologra gondolhat.
végezetül pedig jöjjön az a dal, a végéről:
Gary Jules - Mad World
Címkék: ajánló film donnie darko
Szólj hozzá!
David Fincher - Harcosok Klubja
2010.06.18. 11:22
ez a film, basszus hihetetlen! elképesztően letaglózó.
az ember azt hinné, hogy egy olyan szemléletet néz, ami bemutatja, hogy az emberek mennyire manipuláltak és mennyire fogyasztók, a végére pedig kiderül, hogy esetleg végig nem azt a filmet látta, amit nézett.
az egész filmet a három kedvenc idézetemmel tudnám jellemezni:
- "Fantasztikus volt. A gazdag nők visszavásárolták, saját hájas seggüket."
- "Ha most meg kellene halnod, elégedett lennél az életeddel?"
- "Majdnem életközeli élményben volt részünk..."
az első idézet azt mutatja be, hogy valóban mennyire nem foglalkozunk azzal, hogy mi vásárolunk, csak mindent birtokolni akarunk.
a második idézet szimplán elgondolkoztat. véleményem szerint sűrűn fel kéne tennünk magunknak ezt a kérdést, és eszerint élni.
a harmadik idézetről nekem az irónia jut eszembe, mert nagyon kevés ember él igazán.
az egész filmben, a végén lévő csattanó, és az azt követő, a film befejezéséig tartó sorozatos csattanók a legdurvábbak. váratlanul érik az embert. imádom.
Címkék: ajánló film idézet harcosok klubja
Szólj hozzá!
koncertajánló
2010.06.17. 00:23
a mai napon, június 17-én a Filter Klubban 19:30-as kezdéssel Schneidi Vibes koncert lesz.
a belépő 500 ft. mindenki jöjjön el. nincs apelláta.
Címkék: ajánló koncert schneidi vibes
Szólj hozzá!
Tim Burton - Alice Csodaországban
2010.06.16. 22:21
bevallom, először meg sem akartam nézni a filmet. aztán egyszer nagyon unatkoztam és rávettem magam. és nem csalódtam.
pozitív elfogultság lehet, hogy kedvelem Tim Burton filmjeit, és nagyon jó színésznőnek tartom Helena Bonham Cartert. azt gondolom, hogy ha más rendezte volna a filmet, nem tetszett volna ennyire.
jó volt, ahogy a történetet megjelenítette, és hiába egy félelmetes, és ezért borulátó bélyegét rányomva az egészre végkifejlet ígérkezik, mégis sikerült a humort a megfelelő időben alkalmazva, oldani a feszültséget.
öcsémmel az egyik kedvenc jelenetünk az volt, amikor Alice-t elviszik a Bölcselőhöz, és akkor a füstből előtűnik egy vizipipázó hernyó. :D
abban viszont nem tudtunk megegyezni, hogy melyik szereplő a legjobb, mert öcsémnek Vigyori Úr a kedvence, nekem meg az Őrült Kalapos. ^^
néha napján jók az ilyesfajta filmek. kicsit elrepítenek a gyerekkorba, egy egészen más világba, de közben az ember felnőtt tud maradni és érti a társadalomkritikai utalásokat.
azt hiszem, ez a film elsősorban nem gyerekeknek készült, de mégis, ők is élvezhetik.
Szólj hozzá!
emelkedő
2010.06.11. 21:10
a lejtő után általában emelkedő jön a hullámvasúton.
nos, én már úgy tűnik, leértem a hullámvölgybe, és most nagy nehezen felfelé kapaszkodok belőle. persze csak semmi sietség...
némi jó hírrel szolgálhatok...
határozottan úgy érzem, hogy a gyógyulás útjára léptem, még ha rögös is az az út. igaz, tegnap reggel még lecsapoltak egy adagot a vérkészletemből, de mára már jobban lettem. igaz, szerintem még egy hét kell, hogy teljesen helyreálljon az immunrendszerem -most még kicsit gyenge-, de legalább már nem halódok. amúgy az orvosaim nem igazán tudtak dűlőre jutni, hogy mi is volt a bajom, de abban megegyeztek, hogy vírusfertőzésem volt. ezen belül én két lehetőséget hallottam, hogy mivel fertőződhettem meg, de mivel semmi sem biztos...
de még egy laboreredmény hátra van.
továbbá van még egy jó hírem:
úgy tűnik, nem fogok semmiből sem megbukni év végén. ^^
ezt majd meg kell ünnepelni... :P
Címkék: mindenféle emelkedő
Szólj hozzá!
blog-szülinap
2010.06.10. 14:14
sok mindent megélt már ez a szar. jót, rosszat, még rosszabbat. de azért engem mindig elszórakoztat. igaz, rengetegszer kerültem már bajba is miatta, de túléltem. adóttak miatta vicces helyzetek, meg kellemetlenek, de okozott kellemes meglepetést is.
a vicces az, hogy már rögtön az első bejegyzésemmel botrányt csaptam, és magamra haragítottam az akkori osztályfőnökömet, aki azt hiszem a mai napig nem felejtette el, mi volt köztünk. :D
a mai napon, percre pontosan egy éve kezdtem el írni ezt a blogot, és fel sem tűnt, hogy már ilyen régóta létezik.
még most sem tudom, hogy minek kezdtem bele anno, vagy miért nem hagytam abba. én elvagyok vele, és ez a lényeg. ^^
Címkék: blog
Szólj hozzá!
Garry Marshall - Valentin Nap
2010.06.08. 15:39
romantikus vígjátékot vártam, kommersz kopírozást kaptam.
lehet, hogy elfogult vagyok, de nekem az a benyomásom, hogy a Valentin Nap, az Igazából Szerelem gyenge amerikai változata.
nagyon sok hasonló vonást vélek felfedezni benne. például, mindegyikben van gyerekszerelem, mindegyikben megvan a repülőtéren való büntetlen futkosás, egy jó ügy érdekében, mindkettőben megjelenik a homoszexualitás, csak más mértékben, de ugyanazon a szálon, mivel az egyikben énekes, a másikban sztárfocista van, akiknek az egyikben menedzsere, a másikban sajtósa van. mindkettőben megjelenik az elutazás során kibontakozó vonzalom, az egyikben egy másik ország a helyszíne, a másikban pedig a repülőgép. mindkettőben szerepel továbbá az asszonyka megcsalása, ami lebukással és büntetéssel végződik.
az egyetlen, ami az amcsik saját ötlete volt, a tipikus amerikai tinédzserek beépítése a történetbe, nevelő célzattal. és akkor máris nyilvánvalóvá válik az egyetlen saját ötlet kamusága.
hiába vonultatnak fel a film készítői ennyi sztárt, régi és új kedvencet, kevésbé ismert, de bizonyára annál tehetségesebb arcot, ha egyszer magával a történettel van probléma.
és a szörnyű, hogy még azt is el tudom képzelni, hogy Amerikában ezt mennyire nagyon kajálta a nép.
Utolsó kommentek